BPPK Kupa ker. II. pingpong verseny eredménye és ranglista

Budai Pingpong KlubEredmények

BPPK Kupa ker. II. pingpong verseny eredménye és ranglista

Az élmezőnyből mindenki indult. és tizenhárom új versenyző nevezett az amatőr asztalitenisz verseny hetedik fordulójában. Még három forduló van a versenysorozat végéig, és már kezd kialakulni az első öt helyezés. Örvendetes hogy egyre többen látogatják meg a Budai Pingpong Klubot, hogy megmérettessék magukat a versenyeken. A selejtezőben Aranyos Géza megverte a ranglista második Dobrádi Annát, de annak ellenére hogy Anna csak másodikként jutott fel a főtáblára, Kakuk Csabát legyőzve bejutott a legjobb négy közé. Az egyre jobban játszó Frisch Ruben négy közé Aranyost verte ki, őt a győztes Melis Ferenc állította meg, aki Bán András és Szabó Laci legyőzésével kiérdemelte az első helyért járó kupát. A vigaszágon az első négy helyből hármat újonnan indult játékosok szereztek meg!

Eredmények:

1. Melis Ferenc 2. Szabó László 3.  Dobrádi Anna és Frisch Ruben

vigasz:  1. Tóth László 2. Pozsgai Károly 3. Szeles János és Simon Károly

Páros: 1. Komjátszeghy Gyula- Kardos Csaba  2. Dr. Hegedűs László-Tóth Krisztina 3, Bán András- Aranyos Géza és Frisch Ruben- Rákóczi Ferenc

   Ranglista:

 

Név 1. forduló 2. forduló 3. forduló 4. forduló 5.forduló 6.forduló 7. forduló Összpontszám
Szabó László 10 10 14 8 14 8 12 76
Dobrádi Anna 14 10 12 14 10 0 10 70
Bán Andráa 10 12 6 12 8 10 8 66
Kakuk Csaba 12 8 6 8 8 12 8 62
Melis Ferenc 0 14 8 10 0 6 14 52
Aknai József 8 6 8 4 8 6 6 46
Frisch Ruben 6 8 0 6 6 8 10 44
Nagy István 6 6 6 6 2 6 4 36
Aranyos Géza 0 0 0 4 12 8 8 32
Haklik Viktor 0 4 0 6 6 10 6 32
Benke Mária 0 6 8 4 10 0 0 28
Novk János 0 0 0 10 4 14 0 28
Katona József 4 6 6 4 0 6 0 26
Simon Károly 0 6 4 0 4 6 4 24
Lantos Diana 0 0 4 6 6 6 0 22
Janzsó Gergely 4 4 0 4 4 4 2 22
Csukrán József 0 4 4 2 4 4 4 22
Gál István 0 0 0 0 8 6 8 22
Bálint Cecília 4 4 4 0 4 4 0 20
Kökény László 6 6 0 0 4 4 0 20
Pető Gábor 0 0 4 4 2 4 6 20
Kovács Roland 4 6 8 0 0 0 0 18
Pável Attila 8 0 10 0 0 0 0 18
Kolozsvári Bálint 0 0 0 8 6 4 0 18
Hegedűs Bence 0 0 0 6 4 4 4 18
Tölgyesi Éva 4 4 0 2 4 4 18
Koltai Tamás 8 0 0 8 0 0 0 16
Egyedi András 0 0 0 6 6 4 0 16
Kökény Levente 4 4 0 0 0 6 0 14
Nyiba Sándor 6 0 0 0 0 8 0 14
Pethes Tibor 0 4 0 0 0 4 6 14
Auth Ferenc 0 4 0 4 4 0 0 12
Passa Róbert 0 0 6 6 0 0 0 12
Sándor László 0 0 0 4 4 4 0 12
Susán Margit 0 4 4 0 0 0 4 12
Abonyi T. István 0 0 6 0 4 0 0 10
Ágoston László 0 4 0 0 2 2 2 10
Lőkös László 0 0 4 4 0 0 0 8
Ollé Dániel 0 8 0 0 0 0 0 8
Pallagi Patrik 8 0 0 0 0 0 0 8
Nagy László 0 0 0 4 0 4 0 8
Forgó Bertalan 0 0 0 6 0 0 2 8
Forgó Ferenc 0 0 0 4 0 0 4 8
Nagy János 0 0 0 0 0 4 4 8
Mikó Péter 0 0 0 0 0 4 4 8
Andráska Zoltán 0 0 6 0 0 0 0 6
Andrikó Zoltán 0 0 0 4 2 0 0 6
Baranyai Izabella 0 0 0 0 6 0 0 6
Fövényi Zsombor 4 0 0 0 2 0 0 6
Gubriánszky Zoltán 0 0 0 4 2 0 0 6
Hadai Ferenc 0 0 0 0 6 0 0 6
Horváth Lajos 6 0 0 0 0 0 0 6
Kiss Imre 0 0 4 0 2 0 0 6
Nagy Domonkos 4 0 0 0 2 0 0 6
Rohály Kristóf 0 6 0 0 0 0 0 6
Molnár József 0 0 0 0 0 0 6 6
Tódor Csaba 0 0 0 0 0 0 6 6
Szűcs Attila 0 0 0 0 0 0 6 6
Rákóczi Ferenc 0 0 0 0 0 0 6 6
Szeles László 0 0 0 0 0 0 6 6
Kerek István 4 0 0 0 0 0 0 4
Gergely Róbert 0 4 0 0 0 0 0 4
Gerlits Krisztián 0 0 0 4 0 0 0 4
Görbics Gábor 0 4 0 0 0 0 0 4
Gubriánszky Domonkos 0 0 0 2 2 0 0 4
Juhász Ádám 0 0 4 0 0 0 0 4
Major Lajos 0 0 0 4 0 0 0 4
Márki Gergő 4 0 0 0 0 0 0 4
Márkus Tamás 0 0 4 0 0 0 0 4
Passa Kristóf 0 0 4 0 0 0 0 4
Pepe 0 0 0 4 0 0 0 4
Sterer Balázs 0 0 0 0 4 0 0 4
Szarvas Tamás 0 0 0 4 0 0 0 4
Szőke Bori 4 0 0 0 0 0 0 4
Tóth Béla 0 0 0 0 4 0 0 4
Incze Péter 0 0 0 0 0 4 0 4
Gebri Lilla 0 0 0 0 0 4 0 4
Tilaji János 0 0 0 0 0 4 0 4
Návay Sándor 0 0 0 0 0 4 0 4
Tóth László 0 0 0 0 0 0 4 4
Pozsgai Károly 0 0 0 0 0 0 4 4
Szeles János 0 0 0 0 0 0 4 4
Szabó Balázs 0 0 0 0 0 0 4 4
Labbancz Mihály 0 0 0 0 0 0 4 4
Gál Eszter 0 0 0 0 0 0 4 4
Séra Levente 0 0 0 0 0 0 4 4
Korsós Ferenc 0 0 0 0 2 0 0 2
Mohai Márk 0 0 0 0 2 0 0 2
Kovács Csilla 0 0 0 0 0 0 2 2

Szólj hozzá!