BPPK kupa II. oszt. verseny 9. forduló győztese Kakuk Csaba, az abszolút győztes Szabó László és Losonczi Benjamin

Budai Pingpong KlubEredmények

BPPK kupa II. oszt. verseny 9. forduló győztese Kakuk Csaba, az abszolút győztes Szabó László és Losonczi Benjamin

Az utolsó forduló előtt az  összesített pontversenyben még nyitott volt a győztesek kérdése.  Szabó László csak két ponttal vezetett Losonczi Benjamin előtt, a harmadik helyért hárman voltak még éles csatában.Az eddigi legnagyobb létszámmal neveztek a versenyre.Az esélyesek közül mindenki vette az akadályokat, és felkerültek a főtáblára, igaz hogy Szabó László és Benke Mária csak másodikként jutottak be. Számukra nehezebbnek bizonyult a továbbjutás, de Benke Mária így is bejutott a legjobb négy közé Losonczi Benjamin legyőzésével.Szabó Lacit viszont  Baki Attila búcsúztatta a nyolc közé jutásért.  A döntőbe jutásért Kakuk Csaba magabiztosan győzte a fiatal, tehetséges Faragó Lorkát, aki eddigi legjobb eredményét érte el a felnőttek mezőnyében. Lorka azt a Koltai Tamást győzte le, aki már nyert egy fordulót korábban. a másik ágon Melis Ferenc bizonyult jobbnak Benke Máriánál aki az utóbbi időben nagyon sokat fejlődött. Melis Ferenc a döntőig vezető úton megverte Fekete Imrét és Baki Attilát. A döntőben az utóbbi időben sokat fejlődött és egyenletes eredményt mutató Kakuk Csabát. Csaba szenzációs játékkal megnyerte az utolsó fordulót. Eredménye azért is dicséretes, mert Melis Feri is nagyon jól játszott. Az összesített pontverseny nagyon szoros küzdelmet hozott, ugyanis Szabó Lacinak és Benjaminnak a végére egyaránt 80 pont gyűlt össze. Először úgy gondoltuk hogy a kupáért játszák le egymással a mindent eldöntő mérkőzést, de  mivel a versenykiírásban erre az esetre nem volt semmilyen szabály, a versenybíróság úgy döntött, hogy két első helyezett legyen mivel mind a ketten becsületesen és sportszerűen végigjátszották a kilenc fordulót. A két harmadik helyezettünkből három harmadik lett, mert Benke Máriának és Kakuk Csabának is egyenlő pontszáma lett a végére.

 

Eredmények:

9. forduló 1. Kakuk Csaba 2. Melis Ferenc 3. Faragó Lóránt és Benke Mária

Vigasz: 1. Dobrádi Anna 2. Nagy László 3. Kolozsvári Bálint és Haklik Viktor

 

 Összesített pontverseny:

1. Szabó László és Losonczi Benjamin 80 pont

3.  Melis Ferenc 64 pont,  Benke Mária és Kakuk Csaba 60 pont

 

Remélhetőleg a következő szezonban is megrendezésre kerül a versenysorozat! Köszönet mindenkinek a részvételért!

Szólj hozzá!