Családi bajnokság a Budai Pingpong klubban

Budai Pingpong KlubEredmények

Családi bajnokság a Budai Pingpong klubban

Először került megrendezésre a családok közötti bajnokság a Budai Pingpong klubban. Sok család jelentkezett az első szép tavaszi napon. A csapatok álltak egy gyerekből, és egy a gyerekhez tartozó felnőttből.

A Márki család három gyermeke is szeretett volna indulni, ezért az egyik nagymama is lelkes résztvevője lett a versenynek. Csoportmérkőzésekkel kezdődött, majd egyenes kieséssel folytatódott.  Gyerek játszott a gyerekkel, felnőtt a felnőttel, és utána egy páros következett. Öröm volt látni, hogy több anyuka is részt vett a bajnokságban, az apukák pedig lelkesen szurkoltak. Izgalmas mérkőzéseken láthattuk ahogy örülnek egymás  jó ütéseinek, illetve győzelmeinek. A döntőbe a Faragó család játszott a Hegedűs családdal. A gyerekek csatájában Faragó Lorka győzött, az apukák összecsapásában pedig Hegedűs papa bizonyult jobbnak. A döntő eredményét eldöntő párosban Faragóék magabiztosan nyertek ezzel megszerezve az első helyezettnek járó kupát. Jó hangulatban telt ez a délelőtt, mindenki örült a mozgásnak és kellemesen elfáradtak.

Eredmények:

1. Tadhg o Hannrachain és Lorka

2. Dr. Hegedűs László és Bence

3. Márki Zoltán és Gergő, illetve Szabó László és Balázs

Akik még résztvettek:  Juhász család, Márkus család, Jánosfy család, Nagy család, Zsákay család, Kancsár család, Karajz család, Kovács család, Herczik család, Patzinger család, és Zarándy család

Szólj hozzá!