Egy poénon múlott hogy ki a Mini Kiandra bajnok! Eredmények jan.4

Budai Pingpong KlubEredmények

Egy poénon múlott hogy ki a Mini Kiandra bajnok! Eredmények jan.4

A téli szünet utolsó előtti napján annak ellenére hogy sokan elutaztak 23 -an neveztek az amatőr pingpong gyerek versenyre. A felnőtt Kiandra Kupa mintájára ezen a versenyen is lehetőség van ranglista pontok szerzésére. A versenysorozat több fordulója alatt pontokat lehet gyűjteni. A verseny összes résztvevője felkerül a ranglistára. Az év végén a ranglisták első négy helyezettje kupa és érem díjazásban részesül, illetve ajándék tárgyat kap. A pontrendszer úgy van kialakítva, hogy végig szoros küzdelmeket várhatunk.

Az első kategóriában két hat fős csoportból 3-3 játékos került a főtáblára és 3-3 a vigaszágra. Ott ismét hat fős csoportok folytatták a versenyt, tehát így kialakulhatott az abszolút sorrend, mert mindenki mindenkivel megmérkőzhetett. Az első helyezett Horváth Beni veretlenül nyert,  így ő a ranglista vezetője.

A második kategóriában egy hat fős, és egy hét fős csoporttal kezdődtek a selejtezők, majd ugyan úgy folytatódott a verseny mint a másik kategóriában. A főtábla éles versenyében nagyon ritka esemény történt. Az első három helyezésért hárman voltak holtversenyben: Szőke Bori, Morassi Máté és Zsákay Balázs. Meg kellett néznünk a szettarányokat és mindenki egyenlő arányban nyert és vesztett egymás ellen. A szabályok értelmében ilyenkor poént kell számolni, és az aranyért küzdők közül  Máténak és Balázsnak  hihetetlen módon a poénarány is egyforma volt. Mivel Máté legyőzte Balázst, így ő lett a bajnok, és a ranglista vezető is. A vigaszág  hasonló izgalmakat hozott a gyereknek és a szülőknek is. Durucskó Marci 5 győzelemmel megszerezte az első helyet, viszont a második, és a két harmadik helyért való küzdelemben négy játékosnak volt 3-3 győzelme. Gubriánszky Domi, Lieber Peti, Jancsó Bence és Tóth Andor egymás elleni küzdelmeiből Bence maradt alul a szettarány számolásakor.  Ezért kell nagyon odafigyelni ha körmérkőzés van, mert akár egy poénon is múlhat a helyezés!

Morassi Máté                Zsákay Balázs        Szőke Bori

11-5                                      5-11                        11-5

11-8                                     8-11                        11-9

5-11                                     11-3                        3-11

9-11                                    12-10                     10-12

___                                  ____                       _____

36-35                                36-35                    34-37

Gratulálunk nem csak a győzteseknek hanem minden résztvevőnek, mert küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak! Reméljük sok  pingpong versenyen fogtok részt venni, mivel a versenyzés a legjobb lehetőség a fejlődésre és annak lemérésére!

Eredmények:

I. kategória   1. Horváth Benedek 2. Pallagi Patrik 3. Galáth Ferkó és Hegedűs Bence 5. Fövényi Zsombor 6. László Gergő

vigasz:          1. Kolozsvári Bálint 2. Kárpáti Marci 3. Kárpáti Kristóf és Nagy Domonkos 5. Szabó Balázs 6. Janzsó Gergő

II. kategória  1. Morassi Máté 2. Zsákay Balázs 3. Szőke Borbála és Szabó-Zilich Máté 5. Kovács Ármin 6. Forgó Bertalan

vigasz:            1. Durucskó Márton 2. Lieber Péter 3. Gubriánszky Domonkos és Tóth Andor 5. Jancsó Bence 6. Volentics Anna 7. Kovács Botond

 

   Ranglista pontszámítás:  1.hely 14 pont 2. hely 12 pont 3. hely 10 pont  5-8. hely 8 pont 9-16. hely 6 pont 17-32, hely 4 pont 33-64. hely 2 pont

 

     Ranglista:

I kategória

1. forduló 2.forduló 3.forduló 4.forduló összpontszám
Horváth Benedek 14
Pallagi Patrik 12
Galáth Ferenc 10
Hegedűs Bence 10
Fövényi Zsombor 8
László Gergő 8
Kolozsvári Bálint 8
Kárpáti Marci 8
Kárpáti Kristóf 8
Nagy Domonkos 8
Szabó Balázs 6
Janzsó Gergő 6

 

II. kategória

1.forduló 2.forduló 3.forduló 4.forduló összpontszám
Morassi Máté 14
Zsákay Balázs 12
Szőke Borbála 10
Szabó-Z. Máté 10
Kovács Ármin 8
Forgó Bertalan 8
Durucskó Márton 8
Lieber Péter 8
Tóth Andor 6
Gubriányszky Domi 6
Jancsó Bence 6
Kovács Botond 6
Volentics Anna 6

Szólj hozzá!