Jó hangulatban telt a Családi Pingpong Bajnokság a Budai Pingpong Klubban. Képek is.

Budai Pingpong KlubEredmények

Jó hangulatban telt a Családi Pingpong Bajnokság a Budai Pingpong Klubban. Képek is.

Sok család jött el hozzánk az Anyák Napján. Örvendetes hogy a Márki család és a Kárpáti család négy csapattal álltak ki, itt még az édesanyákat is bevetették. Nagyon jó volt látni ahogy a családtagok drukkoltak egymásnak. A selejtezők 4-5 csapatos körmérkőzésekkel kezdődtek. Először a gyerekek csatáztak egymással, majd a felnőttek mérték össze  tudásukat. Utána következett a páros. Egymásért izgultak, és örültek a győztes poénoknak.  meccseknek. A selejtezők után a főtábla mellett vigaszágat is rendeztünk, így mindenki kijátszhatta magát. A bajnokságot A Fodor család nyerte, akinek gyerek tagja a Pénzügyőrben tanul pingpongozni. A döntőben a Hegedűs családot győzték le. A két harmadik helyezett a Frisch család és a Kárpáti család kettes számú csapata lett.

Egy rövid interjút  készítettünk Dr. Hegedűs Lászlóval, akinek kisfia Bence a Budai Pingpong Klub tagja. László maga is aktívan részt vesz a hazai pingpong életben. A Kiandra Kupán már párosban többször nyert érmet, és rendszeres résztvevője a Budai Pingpong Klub által rendezett versenyeknek, ahol  Tóth Krisztivel már aranyérmet is nyertek párosban.

BPPK:     Hogyan készültetek a versenyre?

Dr. Hegedűs:   Szorgalmasan edzettünk, még pénteken is gyakoroltunk Bencével. Végig azt sugalltam neki, hogy nem kell görcsösen játszani, bátran álljon az asztalhoz. Nem az eredmény számít küzdje végig a versenyt.

BPPK:    Hogyan értékeled a  mezőnyt?

Dr. Hegedűs: Erős mezőny gyűlt össze. A döntőbe jutásért a Frisch családdal játszottunk. és 2-1 arányban győztünk. Nehéz ellenfelek voltak. Bence együtt edz a Rubennel, és az apuka Pali sem volt ismeretlen számomra, hiszen évtizedekkel ezelőtt már összecsaptunk egy párszor. A döntőben a Fodor család jobbnak bizonyult nálunk, jól játszott a kisfiú, és a csapat felnőtt tagja is.  A Márki család és a Kárpáti család több csapata is jelentős játékerőt képviselt.

BPPK:   Mi a véleményed a verseny lebonyolításáról?

DR. Hegedűs:   A Budai Pingpong Klub versenyei mindig pörgősek,  jól szervezettek, szeretünk idejárni. A tavalyi nevezésekhez  képest 70 százalékkal többen jöttek el. Nagyon sok meccset játszunk. Remélem hagyománya lesz ennek a versenynek!

BPPK:    Nem okozott akkor csalódást a második helyezés? Csak egy hajszálnyira voltatok az aranyéremtől?

Dr. Hegedűs:   A Fodor család jobb volt nálunk. Örülünk az ezüstéremnek. Néha nagyobb siker győzni a sportban, mint egy pert megnyerni ügyvédként.

Eredmények:

1. Fodor család  2. Hegedűs család  3. Kárpáti család II. és Frisch család

vigasz:   1. Kárpáti család I. 2. Horváth- Kálnoky család 3. Janzsó család és Zsákay család

A képeket köszönjük Horváth Gyöngyinek!

Szólj hozzá!